A magyar adórendszert gyakran leegyszerűsítve írják le: alacsony jövedelemadók, de kiemelkedően magas fogyasztási adók. Ez a kép azonban messze nem teljes. A valóság egy sokkal összetettebb, gyakran ellentmondásos rendszer, amelyben az általános szabályok mellett számos kivétel, szektorális különadó és kedvezmény él. A kérdés az, hogy ez a struktúra mennyire támogatja a gazdasági növekedést, a versenyképességet és az igazságosságot. Egyértelmű, hogy a reform szükséges, de a kulcs a megfelelő irány megtalálása. A helyes úton járunk-e, ha elsősorban a fogyasztást adóztatjuk? És ha igen, hogyan lehetne ezt hatékonyabban és igazságosabban megtenni?
Az EY adó és jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetője, Módos András hangsúlyozza, hogy egy nyitott, tőkéért versenyző gazdaságban, mint Magyarország, logikus stratégia a közvetlen jövedelemadók (cég- és jövedelemadó) viszonylagos alacsonyan tartása. Ez vonzza a beruházásokat. A stabil állami bevételt ebben a modellben a fogyasztásra kivetett adók biztosítják, mivel azok széles alapra épülnek és kevésbé befolyásolják közvetlenül a munka vagy a vállalkozói tevékenység költségét. Elméletben szilárd megközelítés. A gyakorlatban azonban a magyar rendszer nem követi ezt az elvet következetesen. A tiszta, átlátható fogyasztásadó-zónába beépültek a szektorális terhek és a bonyolult szabályok, amelyek aláássák az egész modell előnyeit.
Az elvi kép és a gyakorlati káosz
A probléma gyökere pontosan itt van. Egy jól működő, fogyasztáson alapuló adórendszer előfeltétele az egyszerűség, a következetesség és a kiszámíthatóság. Egy vállalkozónak vagy egy családnak tudnia kell előre, hogy milyen költségekkel számolhat. A magyar adórendszer azonban ezekkel a jellemzőkkel küzd. A magas, 27%-os általános forgalmi adó (ÁFA) kulcs a legszembetűnőbb, de a kép ennél összetettebb. A magas kulcsot számos szektorban különadók kísérik (pl. bankszektor, energiaipar, kereskedelem), illetékek és egyedi szabályozások. Ezek a terhek nem csak az adott iparágak vállalatait sújtják. Gazdasági törvényszerűség, hogy a többletköltségek jelentős része – az úgynevezett adóhárítás révén – visszakerül a fogyasztói árakba. Vagyis végső soron újra a háztartások és a többi vállalat fizeti meg őket, ami tovább növeli az árakat, csökkenti a reáljövedelmeket és gyengíti a belföldi keresletet.
Ezzel párhuzamosan a híresen alacsony, 15%-os egykulcsos szja (személyi jövedelemadó) igazságossága egyre inkább kérdésessé válik. A szakértők egy része hangsúlyozza, hogy egy arányos adókulcs a magasabb jövedelműek számára előnyösebb, hiszen ugyanazt a százalékot fizetik a növekvő jövedelmük után, míg az alacsonyabb jövedelműeknél a fogyasztási adók (mint az ÁFA) terhe nagyobb arányban esik a teljes bevételükhöz képest. Ez csökkenti a rendszer progresszivitását, vagyis annak képességét, hogy a jobban keresők arányosan többet járuljanak a közös költségekhez. Így a két pillér – az alacsony szja és a magas fogyasztási adók – együttesen a kevésbé teherbíró háztartások rovására működhet.
A fő terhek és a lehetséges irányok
A reform nem az egész rendszer felforgatásáról kell, hogy szóljon, hanem a meglévő keret racionalizálásáról, egyszerűsítéséről és a célok újratárgyalásáról. Nézzük meg a fő területeket.
- A 27%-os ÁFA: Megtartani, de körültekintően alkalmazni
- A szektorális különadók: Felszámolni a versenyhátrányt
- Az egykulcsos szja: Bevezetni a progressziót?
- A kedvezmények: Átvilágítani a kivételeket
- A társadalmi kohézió: Erősítése a reformmal
- A befektetések: Növelése a gazdasági növekedés érdekében
1. A 27%-os ÁFA: Megtartani, de körültekintően alkalmazni
A 27%-os kulcs az egyik legmagasabb az Európai Unióban. Azonnali, drasztikus csökkentése az államháztartás stabilitását veszélyeztetné, ez nem reális opció. A stratégia azonban lehetne a fokozatos, célzott enyhítés a leginkább társadalmi szempontból érzékeny területeken. A már létező kedvezményes kulcsok (5%, 18%) rendszerének átgondolása, esetleg kiterjesztése az alapvető élelmiszerek, gyermekcikkek vagy energia-hatékony termékek körére racionális lépés lehet. A lényeg, hogy a csökkentés ne véletlenszerű támogatás legyen, hanem egy társadalmi és gazdasági célokkal összhangban lévő, átgondolt stratégia része.
2. A szektorális különadók: Felszámolni a versenyhátrányt
A különböző iparágakra kivetett extra adók (bankadó, reklámadó, különadók a kereskedelemben és az energia szektorban) jelentős versenyhátrányt okoznak. Ezek nem csak az adott cégeket terhelik, hanem, mint említettük, az árakba épülve a teljes gazdaságot. A reform egyik központi eleme lehetne ezen terhek fokozatos, de határozott csökkentése, majd megszüntetése. Ez növelné a hazai vállalatok versenyképességét, csökkentené a gazdaság működési költségeit és végül alacsonyabb inflációhoz vezethetne. A bevételkiesést a szélesebb adóalap hatékonyabb beszedésével és a felesleges költségvetési kiadások visszafogásával lehetne kompenzálni.
3. Az egykulcsos szja: Bevezetni a progressziót?
A jelenlegi, 15%-os egykulcsos rendszer egyszerű és vonzó a magas jövedelműek számára. Azonban egy modern, igazságos adórendszerben fontos a progresszió elve. Ez nem feltétlenül jelent bonyolult, többkulcsos rendszert. Egy lehetséges, átmeneti megoldás lehetne például egy alapvető adómentes jövedelmi minimum bevezetése, ami minden adófizetőt megillet, és gyakorlatilag progresszív hatást ér el: aki kevesebbet keres, az kevesebb adót fizet a jövedelme egészére nézve. Egy másik lehetőség egy alacsonyabb alapkulcs mellett egy magasabb jövedelmi szint feletti „solidaritási” pótlék bevezetése. A lényeg, hogy a rendszer jobban tükrözze a teherbíró képességet anélkül, hogy elvenné az egyszerűség és a versenyképesség előnyeit.
4. A kedvezmények és kivételek átvilágítása
Az adórendszer áttekinthetetlenségének egyik fő oka a rengeteg kedvezmény, támogatás és szabályozási kivétel. Ezek egy része társadalmi vagy gazdaságpolitikai céllal indokolt (pl. családi adókedvezmény, új otthon adókedvezmény), mások azonban idővel célt vesztettek vagy torzítják a versenyt. Egy átfogó reformnak tartalmaznia kell ezen intézkedések szisztematikus felülvizsgálatát. A nem hatékony vagy igazságtalan kedvezmények megszüntetése felszabadítana forrásokat, amelyeket a kulcsok mérséklésére vagy fontosabb célú támogatásokra lehetne fordítani.
A cél: Egy egyszerűbb, igazságosabb és versenyképesebb rendszer
A sikeres adóreform nem pusztán technikai kérdés. Annak alapjául egy konszenzusra épülő gazdaságpolitikai stratégia kell, hogy szolgáljon. Ennek céljai egyértelműek lehetnének: a fenntartható gazdasági növekedés, a foglalkoztatás növelése, a társadalmi kohézió erősítése és az európai integráció mélyítése. A reform lépéseit ennek a stratégiának kell szolgálnia.
A fogyasztás alapú adóztatás megőrizhető, sőt, meg is kell őrizni mint stabil bevételi forrást. De ehhez tisztábbá, egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá kell tenni. A szektorális terhek csökkentése, a kulcsok racionalizálása és a kedvezmények átvilágítása mind ehhez a célhoz vezet. Párhuzamosan a jövedelemadó-rendszer finomhangolásával, a progresszivitás visszaállításával a teljes adórendszer igazságosabbá válhat.
Végül, de nem utolsósorban, a legfontosabb tényező a bizalom. A vállalkozóknak és a polgároknak hinniük kell abban, hogy az adórendszer stabil, előrelátható és igazságos. A mostani, gyakran változó, bonyolult rendszer ezt a bizalmat aláássa. Egy átfogó, jól megtervezett és fokozatosan megvalósuló reform nemcsak a költségvetés számára lenne előnyös, hanem az egyes vállalkozások, a családok és a teljes magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének és jólétének az alapja lehetne. Az idő döntésre szól.
