Egy olyan probléma, amely évtizedek óta a magyar egészségügy része, ismét a középpontba került: több száz olyan gyerek él kórházi intézményekben, akiknek már nincs szükségük orvosi ellátásra, de egyáltalán nincs hová menniük. A helyzet egyik legsúlyosabb gócpontja Miskolc. Az elmúlt héten például összesen 32 csecsemőt gondoztak a város egyik kórházában, bár ez a szám napról napra változik. A probléma nemcsak emberi tragédiák láncolatát, hanem az egészségügyi rendszer egy részének akut terheltségét is jelenti. Ezek a gyerekek átlagosan több mint 105 napot töltenek kórházakban, miközben országosan 320 gyermekre becsülik a számukat. A szituáció annyira súlyos, hogy a szociális és családügyi miniszter, Kátai-Németh Vilmos múlt pénteken Miskolcra látogatott Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterrel és több államtitkárral, hogy információt gyűjtsön a gyerekek kórházi tartózkodásának lerövidítéséről. Az ügyben célvizsgálatot is elrendelt.
Miért maradnak a gyerekek kórházban?
A történet gyökere egy társadalmi és rendszerszintű probléma. Ezek a csecsemők többnyire olyan helyzetből kerültek az intézményekbe, ahol a szülői gondoskodás valamilyen okból megszűnt vagy soha nem is indult el megfelelően. A gyerekeket gyakran elhanyagolás, bántalmazás vagy a szülők teljes jogfosztottsága után veszik gondozásba. Miután az akut orvosi ellátásra már nincs szükség, a gyerekek továbbra is a kórházban maradnak, mert nincs megfelelő hely, ahová helyezhetők. A kapacitáshiány a nevelőszülői rendszerben, a gyermekvédelmi intézményekben és a családok támogatásában olyan mértékű, hogy az orvosok és ápolók munkáját is jelentősen megterhelő módon a kórházak válnak „tartózkodási helyszínné”.
Az önkéntes mozgalom születése és a válaszok
A helyzet drámai láthatóságra tett szert, amikor Balogh Tamás influenszer mintegy egy hete meglátogatta a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházat. Ott 11 csecsemőt talált akut orvosi ellátást nem igénylő állapotban. Tapasztalatait megosztva több száz ember jelentkezett azonnal, hogy önkéntesként segítsen, menjen a kórházba csecsemőket simogatni. A jószándékú roham azonban egy bonyolult rendszert talált maga előtt. A kórház hamarosan közleményben hárított, jelezve, hogy már működik önkéntesi programjuk, és jelenleg nincs szükség új jelentkezőkre. A minisztérium és a hozzá kapcsolódó civil szervezetek ugyanakkor hangsúlyozzák: a probléma valós és súlyos, de a megoldás nem lehet naiv vagy rendezetlen.
Ezzel egy időben a szociális és családügyi miniszter is nyilatkozott, miután egyeztetett több, kórházi önkéntesi tapasztalattal rendelkező civil szervezettel. „A jó szándék fontos. Egy kórházban fekvő csecsemő mellett azonban ez önmagában nem elég” – írta. Az önkéntesnek tudnia kell, hogyan emeljen fel biztonságosan egy kisbabát, miként igazodjon az infúzióhoz vagy a tápszondához, milyen változásoknál kell azonnal ápolót hívnia, és hogyan ismerje fel a hospitalizáció és a trauma jeleit. A cél az, hogy az önkéntes jelenléte biztonságot adjon a gyermeknek, ne újabb bizonytalanságot.
A szabályok és a képzés minimum feltételei
Ahhoz, hogy valaki tényleg segíthessen, át kell esnie egy szigorú folyamaton. Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár hangsúlyozta, hogy a minisztérium mindent megtesz a helyzet megoldásáért, de addig is szükség van a megfelelően képzett önkéntesekre. Ezeknek az önkénteseknek:
- higiéniai oktatáson kell részt venniük
- foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton kell átesniük
- több más szűrőn kell átmenniük
- megfelelő képzési programban kell részt venniük
- ismerniük kell az alapvető orvosi eljárásokat
- tudniuk kell, hogy hol segíthetnek
„Az utcáról beesve senki nem állhat be csecsemőket ringatni” – világos a követelmény.
Az államtitkár egy konkrét útmutatást is adott azoknak, akik segíteni szeretnének: „Aki segíteni szeretne ezeknek a gyerekeknek, előbb tájékozódjon arról, hogy mely civil szervezetek kaptak felhatalmazást arra, hogy önkénteseik révén részt vehessenek a programban”. Ez azért fontos, mert a civil szervezetekkel együttműködve dolgozták ki a képzési és szervezeti minimumokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kórházak biztonsággal fogadhassák az önkénteseket.
A probléma mögött: rendszerszintű megoldásokra van szükség
Míg az önkéntesek bekapcsolódása létfontosságú és humánus lépés, a valódi megoldás csak rendszerszintű változtatásokkal érhető el. A kormány célvizsgálatot rendelt el, amelynek célja az egyedi sorsrendezés. Ez azt jelenti, hogy minden egyes kórházban ragadt gyermek esetében meg kell találni a legmegfelelőbb, a gyermek érdekeit legjobban szolgáló helyet – legyen az nevelőszülői család, rokon vagy más védőháló-beli megoldás. A 105 napos átlagos tartózkodási idődíszmutató egyértelműen mutatja, hogy a jelenlegi rendszer nem működik.
A probléma megoldása nem pusztán az önkéntesek számán múlik, hanem a gyermekvédelem, a szociális ellátórendszer és az egészségügy kapacitásának összehangolt fejlesztésén. Mindaddig, amíg a gyerekeknek nincs hová menniük, addig a kórházak maradnak az utolsó „menedék”, ami viszont komoly etikai, emberi és gazdasági terheket ró az egészségügyi dolgozókra és az egész rendszerre.
A történet legfontosabb tanulsága talán az, hogy a társadalmi figyelem és a segíteni akarás óriási erő, amely azonban csak akkor válik valódi segítséggé, ha megfelelő szakmai keretek közé áramlik. A miskolci 32 csecsemő és az országos 320 gyerek története emlékeztet mindannyiunkra, hogy a társadalmi felelősség és a professzionális rendszer együttműködése nélkül nincs megoldás.
