„Visszaválthatja a kötvényeket, de nyitva áll az ajtó”: A NER egykori zászlóshajója kész tulajdonosként bevenni az államot az afrikai projektjébe
A Duna-csoport felajánlotta, hogy visszaváltja az állami bankoktól az afrikai útépítésre kibocsátott, 113 milliárd forintos kötvényeket. Ugyanakkor nyitottnak mutatkozik arra, hogy később a magyar állam akár tulajdonrészt is szerezzen a vitatott projektben. Az oknyomozás dokumentumokon alapuló elemzése megmutatja, hogy miért vált ilyen éles közérdekű vitává az ügylet, és milyen kérdések maradtak megválaszolatlanul az adófizetők számára.
Egy váratlan fordulat keretén belül a Duna-csoport, amelyet a NER-korszak egyik legismertebb vállalkozója, Szíjj László alapított, felajánlotta: visszavásárolja a magyar állami bankoktól saját afrikai koncessziós projektjének finanszírozására kibocsátott, 400 millió dollár értékű kötvényeket. Ez a lépés közvetlenül azután született, hogy Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: feljelentést tesznek az ügylet kapcsán. A cégcsoport ugyanakkor nyitva tartja a lehetőséget arra, hogy a projektbe később más befektetőt vonjanak be, sőt, kifejezetten jelezték: a magyar állam is szerezhetne tulajdonrészt. Ez a fordulat alapvető kérdések elé állítja: ha annyira jó és kockázatmentes üzlet ez a beruházás, ahogy a Duna-csoport állítja, akkor miért akarják megszabadulni az állami finanszírozástól? És ha mégis kockázatos, akkor miért ajánlja fel magát az államnak mint leendő tulajdonos? A nyilvánosan elérhető dokumentumok, a cégcsoport beszámolói és a kormányzat korábbi nyilatkozatai alapján végzett oknyomozó vizsgálatunk kulcsfontosságú, még mindig homályban maradt részleteket tárt fel.
A finanszírozás védett tere: értékpapírtitok és kamatok
A projekt körüli vita egyik központi eleme a pénzügyi részletek teljes átláthatatlansága. Bár az ügylet összege – 400 millió dollár, azaz kötvénykibocsátáskori árfolyamon mintegy 113 milliárd forint – nyilvános, a legfontosabb feltételek nem azok. Sem a Duna-csoport, sem a finanszírozó Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és Eximbank nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a kötvények pontos kamatlábát és egyéb feltételeit. Mindkét fél az értékpapír- és banktitokra hivatkozott.
Ez a titkolózás problémás a közérdek szempontjából. A dokumentumok alapján megállapítható, hogy a magyar adófizetők pénzéből működő állami bankok egy magáncég afrikai beruházását támogatták jelentős összeggel, anélkül, hogy a nyilvánosság átláthatná, milyen feltételekkel és várható megtérüléssel. A Duna-csoport egy korábbi közleményében utalt rá, hogy a kamatláb „messze a piaci átlag felett” volt. A piaci adatok elemzése alapján a jó hitelminőségű vállalati dollárkötvények kamata a régióban 4-6%, a magasabb kockázatú ügyleteknél pedig akár 8-10% is lehet. A pontos kamat ismerete nélkül azonban lehetetlen megítélni, hogy az állami bankok a magyar adófizetők számára kedvező üzletet kötöttek-e, vagy éppen rendkívül előnyös feltételeket biztosítottak a magáncég számára.
Az állami garancia rejtélye: miért vállalta a kockázatot az állam?
A másik súlyos kérdést az állami garancia veti fel. A magyar kormányzat vállalta, hogy a kibocsátott kötvények névértékének 80%-át garantálja. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha a Duna-csoport nem tudna törleszteni, a veszteség nagy részét az adófizetők viselnék. A cégcsoport erre azzal válaszolt, hogy ezt nem ők kérték, hanem a bankok. Az oknyomozás során azonban nem találtunk nyilvános dokumentumot vagy nyilatkozatot, amely indokolná, hogy miért tartotta szükségesnek két állami fejlesztési bank egy olyan, saját állításuk szerint jelentős eszközökkel rendelkező cégcsoport kötvényeire ilyen mértékű állami garanciát.
Jászberényi Tamás, a Duna-csoport projektért felelős vezetője hangsúlyozta, hogy a cégcsoportnak jelentős költségei voltak a garancia lekötéséhez, de ennek összegét szintén nem hozták nyilvánosságra. Így a nyilvánosság számára lehetetlen megérteni a teljes képet: az állam mekkora kockázatot vállalt, és a Duna-csoport ezt milyen áron „vásárolta meg”.
A projekt valódi gazdasági potenciálja és a hazai források kérdése
A Duna-csoport erőteljesen hangsúlyozza az afrikai koncessziós útépítés hosszú távú, magas jövedelmezőségi potenciálját. A projekt – amely a kongói Katanga tartomány bányáit köti össze a zambiai kikötővel – valóban forgalmi igénnyel rendelkezhet a réz- és kobaltszállítások miatt. A cégcsoport azonban nem nyilvános dokumentumokkal támasztja alá a konkrét bevétel-prognózisokat.
Ezzel szemben a nyilvános vállalati beszámolók más képet mutatnak a Duna-csoport pénzügyi helyzetéről. A cégcsoport 2023-as konszolidált beszámolója szerint 757 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett 214 milliárd forint készpénzállománya volt, amiből 108 milliárd forint előleg. Ezek az adatok felvetik a kérdést: ha a vállalatnak ennyi saját forrása áll rendelkezésre, miért volt szüksége 113 milliárd forintos állami kötvényfinanszírozásra egy külföldi projekthez?
Jászberényi Tamás erre azt válaszolta, hogy a cégcsoport a hazai autópálya-koncessziós projektekre is tartalékol forrást. A kötvények visszaváltásának felajánlása azonban pontosan azt jelzi, hogy a Duna-csoport most az afrikai projekt elsőbbségét helyezi előtérbe, és feláldozza a hazai fejlesztésekre szánt tőkéjét. Ez stratégiai döntés, de újra felveti: ha a projekt annyira biztos és jövedelmező, miért nem forgalmazták piaci kamaton, kereskedelmi bankoknál? A Duna-csoport elmondása szerint éveken át próbálkoztak kereskedelmi bankokkal, de azok magasabb árat és egyetlen generálkivitelező bevonását követelték volna.
Az állami részvétel fantom lehetősége: valós alternatíva vagy taktikai lépés?
A legvitatottabb fordulat az, hogy a Duna-csoport nemcsak visszaváltaná a kötvényeket, de nyitottnak mutatkozik arra, hogy a magyar állam tulajdonrészt szerezzen a projektben. Ez a felvetés szemben áll a jelenlegi kormányzat kritikai hangvételével, amely pontosan azért támadta az ügyletet, mert az állam a garanciával kockázatot vállalt, de a potenciális koncessziós nyereségből nem részesedett.
Jászberényi Tamás megerősítette: a cégcsoport korábban is felajánlotta az államnak a tulajdonrészvételt, de az nem kívánt belepni. Most is nyitva állnak erre. Az oknyomozás során azonban nem találtunk nyilvános dokumentumot, szerződési párbeszédet vagy kormányzati határozatot, amely ezt a korábbi állami ajánlatot vagy elutasítást rögzítené. A helyzet paradox: az állam most kockázatmentesítheti magát a kötvények visszaváltásával, de egyben lehetőséget kaphat egy olyan projektbe való belépésre, amelyet korábban a kormányzat maga is kockázatosnak és átláthatatlannak minősített.
Összegzés: Az átláthatóság hiánya marad a legnagyobb probléma
A Duna-csoport afrikai projektje körüli vihar azért kavarodott fel, mert a teljes ügylet a nyilvánosság számára átláthatatlan maradt. A dokumentumok hiánya, az értékpapírtitok mögé bújás és a kontrollmechanizmusok hiánya olyan feltételezéseket és bizalmatlanságot szült, amely a mostani, rendkívüli lépésekhez vezetett.
A kulcsfontosságú kérdések továbbra is megválaszolatlanok:
- Mekkora pontosan a kamat, amit az állami bankok kaptak volna, és az összehasonlítható-e a piaci kondíciókkal?
- Mi volt a konkrét indok az állami garanciára, és annak díja mennyi volt?
- Ha a projekt olyan kiváló, miért nem sikerült piaci finanszírozást szerezni?
- Mennyire valós és dokumentált az az állítás, hogy az állam korábban tulajdonrészvételt is visszautasított?
A Duna-csoport most a kezébe vette a kezdeményezést, és saját forrásokra helyezi a hangsúlyt. Az új kormánynak viszont most kell döntenie: elfogadja-e a kötvények visszaváltását, ezzel jelentősen csökkentve a közpénzügyek kockázatát, vagy más utat jár be. Az állami tulajdonrészvétel lehetősége elméletben fennáll, de annak megvalósítása alapos gazdasági elemzést és a nyilvánosság számára teljes körű átláthatóságot igényelne – pontosan azt, amiből eddig hiány volt. Az oknyomozás feladata, hogy ezeket a kérdéseket továbbra is nyomon kövesse, és a nyilvános dokumentumok fényében segítse az informált közvélemény kialakulását. A lényeg ugyanis változatlan: a magyar adófizetőknek joga van tudni, hogy közpénzeik kockázatai és haszna hol egyeznek meg, és hol térnek el egy magánvállalkozás érdekeitől.
