Kollai István az Orbán-rendszer erdélyi örökségéről és a támogatások jövőjéről

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumhelyettes államtitkára, Kollai István, Kolozsváron bemutatta a Tisza-kormány magyarságpolitikájának alapvetéseit. Az interjú során a kommentháborúkon, a támogatások átvilágításán, az RMDSZ-hez fűződő viszonyon és a nemzetpolitikai stratégia tervezetén keresztül vetítette előre az elkövetkező évek irányvonalait. A korábbi rendszer erdélyi öröksége – közel egy évtizednyi átláthatatlan forrásáramlás, politikai függőséget szülő támogatási mechanizmusok – most teljes átalakítás előtt áll. Kollai szavaiból kirajzolódik egy olyan modell, amely a közpénzek depolitizálását, a nyílt pályázati rendszerek bevezetését, a hosszú távú tervezhetőséget és a helyi közösségek valódi igényeinek középpontba állítását ígéri.

A „nemzeti tőkeképzés” kudarca és az erdélyi pénzek nyomvonala

Kollai István visszatekintve értékeli a Fidesz-korszak magyarságpolitikáját, amit döntően elhibázottnak tart. A korábbi rendszer, amely elméletben a kelet-ázsiai, fejlesztő állami modellt kívánta követni, a gyakorlatban „neofeudális hűbéri rendszerré” torzult. Ennek lényege, hogy a hatalmas vagyontömegeket nem innovatív, versenyképes piaci szereplők, hanem kizárólag politikai hátszéllel rendelkező személyek kezébe kerültek – például Mészáros Lőrinc és hasonló figurák.

Az eredmény nem gazdasági szuverenitás lett, hanem az állami alrendszerek leromlása, és egy morális és gazdasági lemaradás, amit a magyar társadalom nagy többsége megelégelt.

Ez a modell a külhoni támogatások terén is végigkísérte a folyamatot. Kollai szerint „a gyakorlatban nehéz volt megmondani, hogy a külhonba áramló források mekkora része volt valódi magyarságpolitika, és mekkora része szolgált politikai és üzleti kalandorokat”. Konkrét példákkal illusztrálta a rendszer hibáit: a Külgazdasági és Külügyminisztérium bonyolult céghálókon keresztül, végtelenül drágán romos ingatlanokat vásárolt olyan helyeken, ahol magyarok nem is éltek. A sporttámogatásokból pedig végül szerb focistákat fizettek. Ezek a fiktív vagy magánérdekeket szolgáló projektek a mostani kormányzat különös figyelmébe kerülnek.

Az átvilágítás valós tétje: nem kollektív bűnösség, hanem egyéni felelősség

A források átvilágítása és a visszaélések feltárása egyik legérzékenyebb pontja az erdélyi támogatások témakörében. Kollai István hangsúlyozza, hogy a kormányzat szándéka nem a kollektív bűnösség felvetése. Az átvilágítás jogi részének célja pontosan az, hogy a nagyobb támogatási mechanizmusokban világossá tegye az egyéni felelősségeket.

Az átvilágításnak azonban nemcsak egy igazságügyi, hanem egy masszív szakmai oldala is van. A kormány arra kíváncsi, milyen valós igények születtek az elmúlt években, és azokat milyen mechanizmusokkal elégítették ki. Kollai egyértelművé teszi, hogy a Bethlen Gábor Alap forrásainak jelentős részét egyedi kérelmek alapján osztották szét, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy a pénzek rossz helyre mentek, de a kérelmezőket kiszolgáltatott bizonytalanságban tartotta az átláthatatlan rendszer.

A Tisza-kormány alternatívája a többéves normatív támogatások és a nyílt pályázatok. A cél a kiszámíthatóság, amihez szükséges leülni a különböző területek szereplőivel és megbeszélni az igényeket, a hiányosságokat. Kollai elmondta, hogy már folynak ilyen konzultációk, például oktatási szereplőkkel és a szórványkollégiumok vezetőivel, akik közül sokan mondták, hogy régen nem ült le velük senki érdemben beszélgetni.

A támogatáspolitika új alapelve: nyitott platform, véleménypluralizmus

A kormány legfőbb alapelve, hogy a magyarországi adófizetők pénze nyitott platformként működjön, ahol a véleménypluralizmus érvényesül. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a támogatási szerződésekbe olyan testületi döntéshozatalt és garanciákat fognak beépíteni, amelyek megakadályozzák a véleménymonopóliumok építését és mások kiszorítását.

Ahol magyar közpénz van, oda bárki szabadon, retorziók nélkül benyújthassa a programját vagy szakmai igényét.

Kollai kiemelte, hogy nem az a cél, hogy szétverjék a meglévő ernyőszervezeteket – Szlovákia példáját hozta fel, ahol az intézményi képviselet szétaprózódása tragikus következményekkel járt. A cél a magyarországi közpénzek felhasználásának következetes depolitizálása. Ha egy közösségi ház, kulturális program vagy szakmai műhely magyar közpénzből működik, a szerződésnek biztosítania kell, hogy a döntések ne egyetlen ember vagy pártközpont kénye-kedve szerint szülessenek.

Az RMDSZ-hez fűződő viszony: partnerség, de nem kizárólagos együttműködés

A támogatáspolitikában és az RMDSZ-hez fűződő viszonyban a legfontosabb alapelv továbbra is az, hogy a forrásokat senki se használhassa fel mások kiszorítására. Kollai elismeri, hogy a bukaresti parlamentben a magyar képviselet kulcskérdés, és az ötszázalékos küszöb átlépése létfontosságú a közösségnek.

A kormány társadalmi célja, hogy a határon túl minél többen érezzék úgy, érdemes bekapcsolódni a magyar közéletbe. A támogatási és szakpolitikai mechanizmusokat úgy kívánják alakítani, hogy a közéleti részvétel pozitívum legyen, ne pedig kockázat. Kollai tudomásul veszi, hogy az RMDSZ-nek van egyfajta alulról építkező nyitási terve, és a kormány szívesen látná, ha az erdélyi társadalom minél szélesebb része tudna kapcsolódni a magyar képviselet munkájához.

Az RMDSZ-szel és más határon túli pártokkal való kapcsolatot kiemelten fontosnak tartják, de Kollai hangsúlyozza, hogy a szakmai és felsőoktatási partnerekkel való egyeztetéseket sem hanyagolják el. A konkrétumok megfogalmazása azonban még korai, mivel a kormányzatot a romeltakarítás óriási energiái kötik le: a közfeladatokat ellátó vagyonkezelő alapítványok (kevák) visszacsatornázása, a minisztériumok felállítása és a 6000 milliárd forintnyi uniós forrás lehívásának feltételeinek biztosítása.

Összetartozás helyett összedolgozás: a nemzetpolitikai stratégia magva

Kollai István a Tisza-kormány új alapelvét a következőképpen foglalja össze: „Nemcsak összetartozunk, hanem összedolgozunk.” Ez azt jelenti, hogy a közös munka kerül előtérbe, nem pedig a szimbolikus térbe emelt gesztusok.

A gyakorlati megvalósítás azt jelenti, hogy a forrásokat vissza kell irányítani a valós helyi közösségekhez, és olyan hálózatokat kell építeni, ahol a polgármesterek a közigazgatásban, a civilek a helyi közösségekben, a vállalkozók pedig a gazdaságban találnak egymásra. A cél nem az ideológiai hegemónia ráerőltetése, hanem teret és hátteret adni ahhoz, hogy a közösségek a saját erejükből fejlődhessenek.

A határon átnyúló szolidaritásnak nemcsak a közös múltból kell fakadnia, hanem a jövő közös építéséből is.

Kollai végül a magyarországi társadalom felé is int: meg kell érteniük, hogy a határon túli támogatások – különösen az oktatásban és kultúrában – nem puszta adományok, hanem a közös jövőbe fektetett erőforrások. Az a fiatal, aki anyanyelvén szerez piacképes tudást és a szülőföldjén boldogul, nemcsak a helyi közösséget tartja meg, hanem Magyarország mozgásterét és kulturális súlyát is növeli a régióban. Ez a politika a mindennapi boldogulásról szól, nem a múltón való kesergésről.

Összefoglalás

• Depolitizálás a közpénzek használatában
• Nyílt pályázati rendszerek bevezetése
• Hosszú távú tervezhetőség ígérete
• Valódi igények középpontba állítása
• Partnerek közötti együttműködés elmélyítése
• Felelősségi struktúrák világossá tétele

Támogatások áttekintése