Radnai Márk: A NER-telenítés nem lehet bosszúhadjárat

A „bilincs-bilincs, rács-rács” szlogen a múlt tavaszi választási kampány egyik legerősebb ígérete volt, mely a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) vélt törvénytelenségei elleni gyors és határozott fellépés reményét keltette. Csütörtökön Radnai Márk a Tiszta Párt országgyűlési képviselője idézett fel ezt a mondatot, egy alapvető kérdést felvetve: „De mikor?” Hozzászólása egyúttal a NER-telenítés fogalmának egy lehetséges értelmezését és útját is felvázolta, amely nem politikai bosszú, hanem a jogállam visszaállításának lassú, fáradságos munkája lehet.

Radnai Facebook-posztja szerint a folyamat lényege az, hogy „Magyarországon ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire. Mindegy, hogy valaki tanár, munkás vagy politikus.” A politikus szerint ez a különbség az elmúlt évtizedek bosszúhadjáratai és az igazi igazságtétel között, melynek során nem új klientúra épül a régire, hanem a szabályok érvényesülnek mindenki számára egyaránt.

A NER-telenítés konkrét lépései: nyilvános listák és kérdőjelek

Radnai felsorolt több olyan konkrét ügyet és intézkedést, amelyek szerinte a folyamat előrelépését bizonyítják az elmúlt hónapokban. A lista figyelemre méltó, mivel számos, korábban az oknyomozó média által is feltárt, nagy volumenű és rendszerszintű problémára hívja fel a figyelmet. Ezek közé tartozik:

• A több mint 300 milliárd forintos zuglói irodakomplexum ügyében a kormány közpénz-visszakövetelési eljárást indított.
• Felülvizsgálat alatt áll a Mészáros–Szíjj-féle autópálya-koncesszió, a mohácsi Duna-híd beruházása, valamint a hulladék-, dohány- és kaszinókoncessziók.
• Vizsgálatot indítottak az állami gigamegrendelésekről ismert 4iG és a Honvédség közötti, 1300 milliárd forintos keretszerződés ügyében.
• Feljelentések születtek többek között az Eximbank négy hitele miatt – köztük egy Tiborcz Istvánhoz kötődő üzlet – és a Duna Aszfalt afrikai projektje kapcsán.
• A Balásy Gyulához kötődő Lounge-csoportnál büntetőeljárás indult, miközben az állam több szerződését felmondta, köztük két, egyenként nettó 75 milliárd forintos keretmegállapodást.
• Az MFB kizárta Mészáros Lőrinc Opus Titászát bizonyos uniós finanszírozású pályázatokból, mert a bank szerint a cég nem teljesítette az átláthatósági követelményeket.

Ez a felsorolás egyértelműen jelzi, hogy a kormányzat nyilvános ügylistát készített azokról a projektekről és ügyekről, amelyeket át kell vizsgálni. Ez magában hordozza az elismerést, hogy ezekben az ügyekben komoly kérdések merülhettek fel. A valódi NER-telenítés kulcskérdése azonban nem a lista léte, hanem az, hogy ezek a vizsgálatok milyen mélyre hatolnak, milyen eredménnyel zárulnak és végül ki kerül-e a felelősségre vonás útjára.

A nagy próba: a közbeszerzések és a tisztességes verseny

A NER-telenítés fogalmának valódi próbája a gyakorlatban, a közbeszerzések világában zajlik. Ezt Radnai is felismerte, amikor a héten napvilágot látott hírre reagált, miszerint Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd, az új kormány alatt is elnyert egy nagyobb vasúti közbeszerzést.

Radnai álláspontja egyértelmű volt: „A NER-telenítés nem azt jelenti, hogy mostantól egy korábbi kormányközeli szereplőhöz kötődő vállalkozás nem nyerhet közbeszerzést. Ha szabályosan, tisztességes versenyben ők adják a megfelelő ajánlatot, politikai alapon nem lehet őket kizárni.”

Ez az álláspont elvileg helytálló, hiszen a demokratikus jogállamban valóban nem lehetséges kollektív büntetésként politikai alapon kizárni egy vállalkozást. A gyakorlatban azonban ez a megállapítás vet fel számos, oknyomozó szempontból kritikus kérdést:

1. A tisztességes verseny valósága: Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a közbeszerzési rendszer számos pontján képes volt egy-egy konzorciumnak kedvezni. A kérdés az, hogy megváltozott-e a rendszer annyira, hogy egy Mészáros Lőrinc-hez hasonló, rendkívül erős piaci és kapcsolati háttérrel rendelkező szereplő számára valóban csak a „legjobb ajánlat” lehetősége maradjon fenn. A későbbi új közbeszerzéseket is folyamatosan elemezni kell, hogy ne csak formailag, de ténylegesen is tisztességesek legyenek.
2. A múlt ügyei és a jövő lehetőségei: Radnai felsorolásában szerepel az MFB által jelentett átláthatósági probléma Mészáros cégével, az Opus Titásszal. Ez pontosan azt a kérdést veti fel, hogy ha egy cégcsoport egyik tagja nem felel meg az uniós átláthatósági követelményeknek, akkor más tagjai milyen gyorsan és milyen feltételekkel kaphatnak új, szintén közpénzből finanszírozott megbízásokat? A múlt ügyeinek vizsgálata és a jövő lehetőségei között egyértelmű, időbeli és elvi összefüggésnek kell lennie.
3. A „szabályos” definíciója: Az elmúlt időszak legnagyobb problémája az volt, hogy a szabályokat úgy alakították vagy értelmezték, hogy az előre kiválasztott szereplők számára kedvezőek legyenek. A NER-telenítés sikere attól függ, hogy a szabályok maguk is megváltoznak-e visszafordíthatatlanul transzparens és versenyképessé, és hogy a felügyeleti mechanizmusok (például a Közbeszerzési Hatóság) valóban függetlenül és keményen tudnak-e fellépni a szabálytalanságok ellen.

Idő, szakértelem, bizonyíték: a nyomozás útja

Radnai utolsó bekezdése talán a legfontosabb: „16 év után rengeteg ügyet kell kibogozni. Ehhez idő, szakértelem, bizonyíték és jogállami eljárás kell.”

Ez pontosan az az út, amelyet az oknyomozó újságírás is követ. A NER-telenítés nem lehet látványos, de üres gesztusok sorozata. Kiterjedt nyomozást, dokumentumok (szerződések, e-mailek, pénzforgalmi kimutatások) alapos elemzését, tanúk kihallgatását és a nyomok szakszerű összekapcsolását igényel. A Radnai által felsorolt ügyek mindegyike ilyen komplex nyomozási folyamatot kíván, amelynek eredménye nem lehet csupán egy sajtóközlemény, hanem bírósági ítélet vagy végrehajtható vagyonvisszaszerzési döntés.

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal tényleges működésének kezdete az ősz elején kritikus mérföldkő lesz. Ennek a szervnek kell majd a politikai nyilatkozatok mögé nézve, a szakmai munka eszközeivel, a bizonyítékokra támaszkodva megállapítania, hogy hol és hogyan sérültek a szabályok, és hogyan lehet a közvagyont visszaszerezni.

A közvélemény – ahogy Radnai is írja – nem politikai bosszút akar, hanem igazságot és egyenlő bánásmódot. Ez az igazság azonban nem jelenik meg magától. Csak akkor válik valóssá, ha a felsorolt ügyek vizsgálata átlátható, eredményes, és ha a következő hónapokban és években az új közbeszerzések már valóban mindenki számára tisztességes verseny keretei között zajlanak. Addig a „bilincs-bilincs, rács-rács” szlogen nemcsak egy múltbeli ígéret, hanem a folyamatban lévő munkára szóló folyamatos felügyelet és elszámoltathatóság követelése marad.