- Garancsiék kőfelajánlása Paksra: Verseny nélküli piac nyeresei a gesztusok idején
- A piaci logika hiánya: Amikor a meghívás egyenlő a parancsszal
- Az elveszett ezer milliárd: A verseny hiányának igazi ára
- A felajánlás mögötti gazdasági valóság: A hatalom koncentrációja
- Következtetés: A gesztus nem elég, szükség van a versenyre
Garancsiék kőfelajánlása Paksra: Verseny nélküli piac nyeresei a gesztusok idején
A kormányzati narratíva szerint az ország sorsfordító beruházásai mint a paksi atomerőmű bővítése mindenki felelőssége és részvételének színtere. A csütörtöki kormánytájékoztatón azonban ez az egységes front megrepedt amikor Magyar Péter miniszterelnök kijelentette: fájóan hiányzik a segítségnyújtásban az a nemzeti tőkésosztály akiket az elmúlt években annyiszor dicsértek. A nyilvános megnevezés – Szíjj László, Garancsi István, Mészáros Lőrinc – gyors reakciót váltott ki. Órákon belül a közeli üzletemberek cégei felajánlották segítségüket kőszállítmányok formájában. Ez a gesztus azonban egy sokkal mélyebb és komolyabb gazdasági problémára világít rá: a hazai építőipar hatalmas és tartós versenyhiányára amelynek költségét végső sorban az adófizetők és a gazdaság egésze fizeti meg.
A piaci logika hiánya: Amikor a meghívás egyenlő a parancsszal
Az hogy osztrák vagy más magyar vállalkozások önként ajánlják fel erőforrásaikat egy nemzeti tragédia enyhítésére a civil társadalom és a szolidáris piaci szereplők normális működését mutatja. Amikor viszont a kormányfő nyilvánosan „megszólítja” a hazai építőipar legnagyobb állami megrendeléseken felívelt szereplőit az már egy teljesen más dinamikát jelent. Itt nem önkéntes filantrópiáról van szó hanem egy erősen torz piac szimbiózisának nyilvános színjátékáról.
A reakció gyorsasága szinte parancsra várható volt. A Market Építő Zrt. (Garancsi) 10 ezer tonna kővel jelentkezett. Garancsi és Scheer Sándor cége a Védelmi Igazgatási Hivatalt is értesítette készenlétüket jelezve. Ez a gyorsaság nem a piaci rugalmasság jele hanem annak a bizonyítéka hogy ezek a vállalatok rendkívüli kapacitásokkal anyagkészletekkel és logisztikai lehetőségekkel rendelkeznek – amelyeket döntően állami és önkormányzati megrendelésekből verseny nélküli vagy korlátozott pályázatokon építettek fel.
Az elveszett ezer milliárd: A verseny hiányának igazi ára
A felajánlások mögött rejlő igazi gazdasági kérdést egy friss elemzés foglalta össze számokban. A VálaszOnline számításai szerint az Orbán-kormány 15 éve alatt a Mészáros Szíjj Garancsi Balázs és Paár csoportokhoz köthető építőipari vállalatok profitrátája gyökeresen eltért a piaci alapon működő versenytársakétól. Az elemzés szerint ezen cégek giganyereségének háromnegyedére nem található racionális piaci magyarázat. A becslések szerint összesen akár 1000 milliárd forintnyi többletköltséget jelenthettek az államkassza számára a túlárazások és a verseny kiiktatása révén.
| Gazdasági tényezők | Hatások |
|---|---|
| Megemelt árak | Adófizetők költsége nő |
| Kiváltságos helyzet | Versenyképesség csökken |
| Inovált vállalatok kiszorítása | Gazdasági innovációs képesség csökken |
| Államkassza többletköltsége | 1000 milliárd forint |
| Piaci szereplők torzulása | Egészségtelen piaci környezet |
| Csökkenő minőség | Kisebb verseny miatt a minőség romlik |
A felajánlás mögötti gazdasági valóság: A hatalom koncentrációja
A paksi kőfelajánlás szimbolikusan összefoglalja ezt az egész rendszert. Azok a cégek amelyek rendszeres résztvevői a legnagyobb állami projekteknek (köztük magának a Paks II-nek az építésének) most egy az állam által koordinált humanitárius akcióban kínálnak fel alapanyagot. Ez egyfajta zárt körforgás: az állam pénze által felépített kapacitás egy állami koordinálású helyzetben tér vissza – nyilvános jóváírás és legitimáció reményében.
A probléma nem az egyéni gesztusok nagyvonalúságában rejlik. A probléma az hogy a hazai építőipari piac jelentős része nem működik a verseny alapelvei szerint. Az Európai Unió egységes piacának egyik alapköve a tisztességes és nyílt verseny mert az hozza a legjobb árat minőséget és innovációt a fogyasztóknak illetve az állam (mint megrendelő) számára. A hazai gyakorlat sajnos sokszor ellentétes ennek az elvnek.
Következtetés: A gesztus nem elég, szükség van a versenyre
A paksi tragédia utáni segítségnyújtás mindenképpen pozitív és szükséges. Az osztrák Strabag és mások önkéntes felajánlása azt mutatja hogy a normális piaci szereplők is képesek szolidaritásra és gyors reakcióra. A nemzeti tőkésosztály gyors mozgása viszont inkább a belső államilag táplált kapacitások rendkívüli mértékét hivatott demonstrálni.
A gazdaság hosszú távú egészsége szempontjából azonban nem a krízishelyzetekben tett gesztusok a fontosak hanem a mindennapi nyugodtabb időkben zajló gazdasági élet szabályai. Amíg az építőipari piac jelentős része verseny nélküli előre kijelölt pályákon működik addig az elveszett ezer milliárd forintok csak növekedni fognak. Ez a pénz hiányzik az egészségügyből az oktatásból az infrastruktúra fejlesztéséből vagy az adócsökkentésekből.
Az igazi nemzeti érdek nem a kiváltságos vállalatok védelme hanem egy olyan piaci környezet kialakítása ahol a legjobb ötlet a legjobb ár és a legnagyobb hatékonyság nyer. A Paksra szállított kőszállítmányok hasznosak lehetnek de a gazdaság számára sokkal hasznosabb lenne ha a paksi beruházás – és minden más állami projekt – teljes átláthatósággal valódi verseny keretében készülne el. Mert csak a verseny teremt hosszú távú értéket és növekedést nem a kiváltságok.