Amíg az Orbán-kormány látványrazziákkal próbálta a kábítószer elleni harclátszatát kelteni, a felszín alatt mind súlyosabb helyzet alakult ki, amivel – a klímaválsághoz hasonlóan – most szembesül a társadalom. Sokan a „flakonozást” sejtik a krízis hátterében, ám a probléma ennél mélyebb: a drogstratégia hiánya, a civil prevenció mellőzése, a szociális rendszer szétverése és a legelesettebbeket is elérő olcsó anyagok térhódítása is közrejátszik.
Néhány hónapja még sorjáztak az Orbán-kormány médiájában a sikerjelentések a drogháborúban megvívott győztes csatákról, azonban a választás óta a propaganda helyét egészen másfajta hírek vették át. Polgármesterek, közéleti szereplők, civil szervezetek kongatják a vészharangot, s szólnak a mind súlyosabb kábítószerkrízisről. „A kormányváltásnak köszönhetően már nyíltabban lehet beszélni a droghelyzetről, emiatt is panaszkodnak ennyien a megroppant biztonságérzetre” – magyarázza a megszaporodó vészjelzéseket Dávid Ferenc, az ország egyik vezető addiktológiai szakmai műhelye és ambuláns ellátója, a Kék Pont Alapítvány munkatársa. Vagyis szerinte csak annyi történik, hogy végre elkezd szembesülni az ország a valódi, csakugyan súlyos és egyre súlyosbodó helyzettel, amihez nem néhány hét vagy hónap, de nem is egy-két év hibái vezettek.
A felhalmozódó krízis évtizedei
Dávid Ferenc szerint az alapvető probléma az volt, hogy a 2010-es években kezeletlenül maradtak az évtized elején berobbant új pszichoaktív szerek okozta krízisek, a szociális ellátórendszer és az addiktológia egymásra mutogatott, és miközben egyik sem tudott mit kezdeni a jelenséggel, az olcsó szerek egyre mélyebbre jutottak a társadalom szövetében, a legelesettebb rétegek számára is elérhetővé váltak. Mindez pedig, bár többnyire a fővárosi droghelyzet kerül fókuszba, vidéken is tetten érhető volt.
A kábítószer-fogyasztók számának emelkedésében Dávid Ferenc nem is a főváros és a vidék közé húz választóvonalat, mert szerinte ma már sokkal inkább a társadalmi státusz számít: a szegények, különösen a szegregátumokban élő romák váltak tömegesen herbál-(fű-) és kristályfüggővé az elmúlt bő évtizedben.
A látványosságok helyett: stratégia és szociális háló hiánya
A Fidesz-kormány évtizedeire jellemző volt, hogy a drogproblémát elsősorban büntetőjogi és biztonsági kérdésként kezelte. A látványos drogotlanítási akciók, a rendőrségi házkutatások és a kemény szankciók mögött azonban hiányzott egy átfogó, megelőzésre, kezelésre és rehabilitációra épülő stratégia. A civil szervezetek, amelyek a preventív munkát és a terepi segítséget végezték, gyakran ellehetetlenítés vagy hátrányos finanszírozás helyett álltak. A szociális rendszer fokozatos leépítése, a segélyezés elvének megváltoztatása pedig pontosan azokat a társadalmi csoportokat hagyta védtelenül, akik a legkiszolgáltatottabbak voltak a drogprobléma, illetve a drogkereskedelem áldozataival szemben.
Így alakult ki az a paradox helyzet, hogy míg a hivatalos kommunikáció a „drogháború” győzelméről számolt be, a gyakorlatban az olcsó, könnyen előállítható szintetikus drogok, mint például a kristály, egyre szélesebb körben terjedtek el. Ezek a szerek nem csak az utcán, de a legszegényebb közösségekben, a szociális problémák sújtotta családokban is elérhetővé váltak, gyakran a legelső, kétségbeesett menekülésként a kilátástalanság elől.
A flakonozás: tünet, nem ok
A köztudatba most behatolt „flakonozás” – vagyis a különböző vegyi anyagok belélegzése – valójában egy mélyebb társadalmi és egészségügyi krízis szélsőséges tünete. Ez a jelenség jellemzően a leginkább marginalizált, szegény, oktatási és munkaerő-piaci lehetőségektől elzárkózó fiatalok körében terjedt el. Nem a flakonozás okozza a krízist, hanem a krízis, a kilátástalanság és a segítségnyújtás hiánya vezetett oda, hogy egyesek ezt a pusztító, azonnali károkat okozó „menekülést” választják. A probléma kezelése tehát nem a flakonok elkobzásában, hanem az emberek kilátásainak javításában, a szociális háló helyreállításában és a megfelelő pszichológiai, addiktológiai segítség elérhetővé tételében rejlik.
Mi várható a jövőben?
Az új kormányváltás lehetőséget teremtett arra, hogy a probléma nyíltan megfogalmazódjon. Az első lépésnek a valós helyzet felmérését, adatok gyűjtését kellene tekinteni, amire az elmúlt évtizedben politikai akarat nem volt. A hosszú távú megoldás azonban bonyolultabb:
- Komplex stratégia szükséges: Olyan nemzeti akciótervre van szükség, amely egyensúlyt teremt a büntetőjogi fellépés, a preventív oktatás, a könnyen elérhető, alacsony küszöbű kezelési lehetőségek és a rehabilitáció között.
- Erős civil szektor: A civil szervezetek, akik a terepen dolgoznak, támogatásra és szakmai együttműködésre szorulnak, nem ellehetetlenítésre.
- Szociális és egészségügyi reform: A drogprobléma gyakran tünet. A szociális rendszer erősítése, a szegénység csökkentése, a mentális egészségügyi szolgáltatások bővítése lennének a valódi megelőzés alapjai.
- Európai együttműködés: A drogkereskedelem nem ismer határokat. Hatékony fellépéshez nemzetközi, különösen európai szintű információk cseréje és együttműködés szükséges, amit Magyarország az elmúlt években gyakran háttérbe szorított.
A magyar drogkrízis tehát nem egyedi jelenség, de Magyarországon mélyült el különösen súlyosan a szándékos politikai ignorálás, a szociális ellátórendszer gyengítése és a látványpolitika évtizedei miatt. A megoldás nem gyors, és biztosan nem lesz látványos. Az első és legfontosabb lépés azonban megtörtént: a társadalom és a döntéshozók szembenéznek a problémával. Most jön a nehezebb rész: a tényleges munka elkezdése.
