AB döntés: Kekvák megszüntetése
Az Alkotmánybíróság csütörtöki ülésén végzetet hozott a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, az úgynevezett kekvák megszüntetésének jogi hátterét képező Alaptörvény-módosításról. Az ügyben benyújtott ellenzéki indítványt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a testület. A döntés megállapítja, hogy az Alkotmánybíróság egy korábbi, Fidesz által hozott szabályozás miatt az Alaptörvény módosításainál már csak az eljárásrendet ellenőrizheti, a módosítások tartalmát, jogosságát és alkotmányosságát azonban nem vizsgálhatja. Ez a jelentős korlátozás kérdéseket vet fel a bíróság függetlenségéről és a jogállamiság Magyarországon működő mechanizmusairól.
A döntés lényege: Az Alkotmánybíróság kezét kötötték
A péntek reggel közzétett hosszabb indoklású végzés rögzíti az Alkotmánybíróság többségi álláspontját. Eszerint a bíróság hatásköre az Alaptörvény-módosításokkal szemben kizárólag az eljárási szabályok betartásának ellenőrzésére korlátozódik. A tartalmi alkotmányossági vizsgálat, vagyis annak megítélése, hogy a módosítás maga is összhangban van-e az Alaptörvény alapvető értékeivel és elveivel, nem lehetséges. Ez a szabály egy 2020-ban elfogadott, szintén Fidesz-initiatívájú Alaptörvény-módosításból ered.
A csütörtöki ülésen különösen fontos új elem született: az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az sem tartozik a hatáskörébe, hogy megítélje, egy konkrét szövegrész – mint a kekvák megszüntetéséről szóló – valóban Alaptörvény-módosításnak tekinthető-e. Az indoklás szerint az ilyen megítélés már maga is „tartalmi kontrollnak” számítana, ami a hatáskör korlátozása miatt tilos. Vagyis a bíróság gyakorlatilag nem döntheti el, hogy a törvényhozók nem-e Alaptörvény-módosítás álcája alatt olyan konkrét, egyedi ügyeket szabályoznak, amit normál törvényként kellene kezelni – és aztán annak alkotmányosságát vizsgálni. Ez a pont kiemelten aggasztó, mert így az Alaptörvény módosítása feltehetően akár személyes vagy intézményes leszámolás eszközévé is válhat, anélkül, hogy bírói felülvizsgálat alá kerülne.
Az ellenzéki képviselők beadványában éppen ezt támasztották alá. Azt állították, hogy a kekvák megszüntetéséről szóló rendelkezés nem egy általános, jövőbeli szabály, hanem a hatályba lépéskor már működő, azonosítható alapítványokra vonatkozik, és ezáltal „átmeneti garancia nélkül, önvégrehajtó közjogi joghátrányt” vezet be. Számukra ez azt jelenti, hogy a törvényhozók nem valódi Alaptörvény-módosítást hoztak, hanem egy konkrét ügyet szabályozó, törvényi szintű intézkedést álcáztak azzal, hogy azt az Alaptörvénybe írták. Az Alkotmánybíróság többsége azonban, saját elmondása szerint, erről a kérdésről sem szólhatott.
Két bíró nem értett egyet: Kihagyott kötelesség
A döntés nem volt egyhangú. Handó Tünde és Polt Péter alkotmánybírók különvéleményt írtak, amelyben élesen bírálták a többségi álláspontot. Véleményük szerint az Alkotmánybíróság kötelessége lett volna elvégezni az érdemi vizsgálatot.
Polt Péter kifejtette, hogy „az Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként az Alkotmánybíróság feladata nem merülhet ki a hatáskörök negatív kijelölésében”. Szerinte az Alaptörvény is rámutat arra, hogy a bíróságnak tisztáznia kell, ha egy ügy eldöntése az Alaptörvény alapfogalmainak értelmezését teszi szükségessé. Polt hangsúlyozta: „Az Alkotmánybíróság hitelessége azon múlik, hogy egyetlen valódi alkotmányos kérdés értelmezését sem hagyja elvégezetlenül.” Ebben a kontextusban a „valódi alkotmányos kérdés” pontosan az volt, hogy a kekvák megszüntetéséről szóló rendelkezés valóban Alaptörvény-módosításnak minősül-e, vagy sem.
Handó Tünde bírónő egyetértett Polttal abban, hogy a bíróságnak a tartalmi vizsgálat elmulasztása alapvető feladatának elmulasztása. A két bíró különvéleménye egyértelműen rámutat az Alkotmánybíróság önkorlátozásának problémájára, és arra, hogy a jelenlegi gyakorlat alááshoz vezet a testület alkotmányvédő szerepének.
A jogállamisági kontextus: Az EU és a belső ellenőrzések
Ez a döntés messze túlmutat a kekvák konkrét ügyén. A legfontosabbabb kérdés az, hogy egy olyan döntő fontosságú szerv, mint az Alkotmánybíróság, miért mond le arról a jogáról, hogy a törvényalkotás legmagasabb szintjén vizsgálja a hatalom gyakorlásának alkotmányosságát.
- Az elv: A hatalommegosztás és az ellensúlyok rendszere. Az alkotmányos demokráciák alapja, hogy a hatalom ágai – a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói – ellenőrzik egymást. Az Alkotmánybíróság feladata, hogy az Alaptörvény őre legyen. Ha a bíróság magától megfosztja attól a jogától, hogy az Alaptörvény tartalmi módosításait felülvizsgálja, akkor a törvényhozó hatalom gyakorlatilag korlátlan lehet ezen a területen. Ez felborítja az ellensúlyok rendszerét.
- A gyakorlat: Az Alaptörvény mint eszköz. Az elmúlt években számos alkalommal módosították az Alaptörvényt olyan konkrét ügyek miatt, amelyeket normál törvényi eljárással is lehetett volna rendezni (például átmeneti menekültügyi szabályok, egyetemi vezetők kinevezése, adózási kérdések). Ez a gyakorlat lehetővé teszi, hogy az uralkodó többség a parlamentben – a normál törvényekkel ellentétben – ne kelljen egyetlen ellenzéki szavazattal sem számolnia, és a változtatás ellenőrizhetetlen maradjon a bíróságok által. A kekvák ügye ennek egy továbbgondolt változata, ahol az Alaptörvény-módosítással konkrét intézmények megszüntetését rendelték el.
- Az EU-perspektíva. Az Európai Unió alapja a jogállamiság, amely magában foglalja az igazságügyi és az alkotmánybírósági függetlenséget is. Az uniós intézmények, különösen az Európai Bizottság és az Európai Parlament, többször kifejezték aggodalmukat az Alkotmánybíróság jogköreinek fokozatos korlátozása miatt. Az ilyen döntések, mint a csütörtöki, tovább gyengítik azokat a belső ellenőrző mechanizmusokat, amelyek egy demokrácia működéséhez elengedhetetlenek. Ez közvetlenül összefügg az uniós források – így a helyreállítási alap – megkapásának egyik alapvető feltételével, a jogállamisággal.
Mi következik? A kekvák sorsa és az uniós pénzek
Az Alkotmánybíróság döntése azt jelenti, hogy a kekvák megszüntetésének alkotmányjogi akadálya elhárult. Az átvilágítás és átszervezés folyamata folytatódik. A jogi vita azonban ezzel nem zárult le teljesen. Az ellenzéki képviselők beadványa egy másik, szorosan összefüggő része még függőben van. Ebben a törvényhozók annak a törvénynek a megsemmisítését kérik, amely lehetővé tette az államnak, hogy átvegye a kekvák irányítását és megszüntesse azokat – konkrétan az uniós törvénycsomagban szereplő rendelkezésekre gondolnak. Az Alkotmánybíróság ezt a részt külön eljárásba szervezte, amely még folymatban van.
Ez az eljárás különösen fontos, mert a kekvák átalakítása közvetlen kapcsolatban áll az uniós forrásokkal. Az Európai Bizottság a helyreállítási alap és egyéb források feloldása számos olyan „újjáépítési mérföldkő” és „cél” feltételéhez kötötte, amelyek a jogállamiság és a korrupció elleni küzdelem terén születtek. A kekvák átvilágítása és átstrukturálása az egyik ilyen követelmény. A kormányzat szerint ezzel teljesíti az uniós feltételeket. Kritikusak szerint azonban a probléma gyökerét – az állam vagyonának pártközeli alapítványokba való kiszervezését – nem oldja meg, hanem az irányítás visszavezetésével egyszerűen centralizálja. Az Alkotmánybíróság jövőbeli döntése ebben a párhuzamos eljárásban tovább formálhatja ezt a folyamatot.
Összegzés: Egy döntés, amely túlmutat az ügyen
Az Alkotmánybíróság csütörtöki határozata több mint egy technikai kérdés elbírálása. Az a jelenség, hogy egy alkotmánybíróság – két bíró határozott tiltakozása ellenére – önként mond le arról a jogáról, hogy a legfelsőbb törvény tartalmi módosításait felülvizsgálja, alapvető kérdéseket vet fel.
- A polgárok számára ez azt jelenti, hogy az Alaptörvényt – amely mindannyiunk jogait védi – a törvényhozók egyedi többségük révén lényegében korlátlanul módosíthatják anélkül, hogy a változtatások alkotmányosságát egy független bírói testület vizsgálni tudná. Ez megnöveli a hatalom koncentrációjának kockázatát.
- A jogállam működése szempontjából pedig az egyik legfontosabb belső ellenőrzési mechanizmus, az alkotmánybíráskodás, jelentős mértékben le van kötve. A hatalom ágai közötti ellensúlyok rendszere tovább gyengül.
A kekvák ügye konkrét eset, de mögötte egy rendszerszintű probléma áll. Az Alkotmánybíróság döntése nem csupán a kekvák sorsát pecsételte meg, hanem egyúttal megerősítette azt az önkorlátozó gyakorlatot is, amely az alkotmányos demokrácia egyik alapvető biztosítékát hivatott működésképtelenné tenni. A kérdés, hogy az Európai Unió szervei és a magyar közvélemény hogyan értékelik majd ennek a folyamatnak az uniós jogállami normákra gyakorolt hatását.
