Harminc évvel ezelőtt, a kilencvenes években alakították ki azt a rendszert, amely ma a magyar médiát és hírközlést szabályozza. Azóta a világ alapjaiban megváltozott, de a jogszabályok és a felügyeleti struktúra nem. Az Országgyűlésnek az idei választások után lehetősége nyílik a keretrendszer átfogó felülvizsgálatára. Ez a felülvizsgálat nem csak szerencsés, hanem égetően szükséges is.
A korábban elkülönülő médiatartalmak, internetes szolgáltatások és hírközlési hálózatok ma már összefonódnak. Egy videót nézünk a telefonunkon: ez egyszerre audiovizuális médiafogyasztás, internetes adatforgalom, és gyakran mesterséges intelligencia által javasolt tartalom. A jövedelmező online reklámok zöme pár globális óriáscéghez áramlik, a hagyományos televíziózás időarányt tekintve háttérbe szorul. Ez a gyökeres változás nemcsak a fogyasztói szokásokat, hanem a „védendő társadalmi értékek” – mint például a valós információhoz való jog, a véleménymegfogalmazás szabadsága vagy a gyermekek védelme – szabályozási mikéntjét is alapjaiban át kellene formálnia.
Az Európai Unió éppen ezekre a kihívásokra próbál választ adni egy sor új rendelettel. A probléma az, hogy Magyarországon a szabályozás és a felügyelet rendszere továbbra is egy sokrétű, össze nem hangolt mozaikra hasonlít. Ez a szerkezet nem készült fel a digitális kor kih挑战ásaira.
Jelenleg: Egy átláthatatlan, sok szereplős labirintus
A magyar média- és hírközlési szabályozás egyetlen kézben lenne? Nem. Az ellenőrzés és felügyelet számos különböző hatóság között oszlik meg, ami gyakran következetlenséghez és „ügyek nélküli” felelősségi zónákhoz vezet.
Ha egy online platformon botrányos politikai reklám jelent meg, melyik hatóság illetékes? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a médiatartalmakért felel, de a hatásköre az online térben korlátozott. Az adatvédelmi kérdések a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)-hoz tartoznak. Ha a reklám megtévesztő, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is bevonható. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) pedig a „szabályozott iparágakat” felügyeli. Ez a szétaprózódás óhatatlanul konfliktusokat szül, és gyakran azt, hogy egy-egy problémás ügy „senkinek a kertje”.
Ráadásul a legújabb európai kihívásokra egyáltalán nincs kijelölt magyar hatóság. Az Európai Unió Mesterséges Intelligencia Rendelete (AI Act) hatékony alkalmazásához minden tagállamnak kijelölt „MI-hatóságot” kell létrehoznia. Magyarországon ez még nem történt meg. Hasonlóképpen, a Politikai Reklámok Átláthatóságáról szóló új uniós szabályozás is egy független felügyeleti testület létrehozását írja elő. Ezek hiánya azt jelenti, hogy az új uniós szabályok gyakorlati érvényesüléséhez nincs megfelelő hazai struktúra.
A kilencvenes évek szabályozása egy teljesen más világban született
Az aktuális magyar jogszabályi keret jelentős része még a 2001-es „Eker” törvényből, azaz az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokról szóló törvényből származik. Elképzelhető, hogy a mai olvasók közül sokan akkor még nem is születtek meg, amikor ez a törvény létrejött. Azóta a törvény számtalan módosításon ment át, hogy próbálja lépést tartani a technológiai fejlődéssel. A szakértők gyakran „frankensteini szörnyetegként” írják le: egy darabkás, összefüggéstelen jogi anyag, amely próbálja egyszerre szabályozni az online kereskedelmet, a médiát, a platformokat, a kiskorúak védelmét és még sok mást is. Ez a megközelítés már rég nem fenntartható.
A kilencvenes években a médiapiacot még főként a kereskedelmi televíziók és rádiók uralták, az internet csecsemőkora volt. A szabályozást az akkori neoliberális gazdasági szemlélet határozta meg, amely erősen a piaci szereplők érdekeit tartotta szem előtt. 2010 után pedig a rendszert – a szakértők egyetértése szerint – a kormányzati érdekek irányításának rendelték alá. A mai kihívás az lenne, hogy a szabályozást végre a polgárok és a demokratikus társadalom érdekei középpontjába helyezzük, figyelemmel a nemzetközi kötelezettségekre.
Miért égető a változás? Az Európai Unió új szabályai
Magyarország uniós tagállamként köteles átültetni a brüsszeli jogalkotás fontos elemeit a nemzeti jogrendbe. Az elmúlt években számos olyan új uniós rendelet született, amely közvetlenül érinti a média- és digitális tér működését. Ezek nélkülözhetetlen védelmet nyújtanak a polgároknak a digitális világban.
- A Digitális Szolgáltatásokról szóló Rendelet (DSA): Nagyobb felelősséget ró az online platformokra, a jogellenes tartalmak eltávolításában, átláthatóbbá teszi az ajánlóalgoritmusokat, és erősebb védelmet biztosít a gyermekeknek.
- A Mesterséges Intelligencia Rendelet (AI Act): Az MI-rendszerek kockázata alapján szabályozza őket, tiltja a társadalmi pontozást vagy az érzelmek felismerését mesterséges intelligencia segítségével, és szigorú szabályokat állít fel a magas kockázatú MI-rendszerek számára.
- A Tömegtájékoztatás Szabadságáról szóló Rendelet (EMFA): A független, sokszínű média létfeltételeit igyekszik biztosítani, és korlátozza, hogy az államok hogyan avatkozhatnak a médiaszerkesztők döntéseibe.
- A Politikai Reklámok Átláthatóságáról szóló Javaslat: Célja a politikai reklámok átláthatóbbá és felelősségre vonhatóbbá tétele a választások előtt.
Ezek a szabályok nem öncélú bürokratikus lépések. Céljuk, hogy megvédjék a demokratikus vitát, az egyéni jogokat és a tisztességes versenyt a digitális térben. Magyarországnak azonban eddig nem sikerült koherens módon beépítenie őket a saját jogrendszerébe. A felülvizsgálat kulcsfontosságú lehetőség arra, hogy végre egységes és hatékony keretet alkossunk ezen uniós kötelezettségek teljesítésére.
Mire lenne szükség? Adatok és nem ideológiák alapján
A felülvizsgálat során az lesz a kulcs, hogy a jogalkotók ne a múlt ideológiai csatározásainak logikája szerint döntsenek, hanem adatok és nemzetközi jó gyakorlatok alapján.
A szabályozásnak tükröznie kell azt a tényt, hogy a média, a hírközlés és a digitális technológia már nem külön világok. A konvergencia a kulcsszó. Ennek fényében érdemes újragondolni, hogy indokolt-e teljesen külön választani a médiafelügyeletet (NMHH) és a hírközlési felügyeletet. Nem lenne-e hatékonyabb egy olyan integrált „Digitális Szabályozó Hatóság” létrehozása, amely egy fedél alatt látná el az audiovizuális tartalmak, a platformok, a hírközlési hálózatok, az adatvédelmi kérdések és az MI alkalmazások felügyeletét? A kiberbiztonság szorosan összefügg ezekkel a területekkel, így szintén érdemes lehet a szabályozási körbe integrálni.
A jó példák nem hiányoznak. Számos európai ország már összevonta vagy szorosan összehangolja ezeket a felügyeleti területeket, hogy hatékonyabban tudjon fellépni a digitális kihívásokkal szemben. Az EPRA (az európai médiaszabályozó hatóságok közössége) 2026-os munkaprogramja pontosan ezeket a témákat emeli ki: a digitális gyermekvédelem, a média iránti bizalom, az egyenlő hozzáférés és a gyors technológiai változások kezelése.
Következtetés: A választás nem a múlt, hanem a jövőről szól
A közelgő jogalkotói felülvizsgálatnak nem a múlt politikailag érzékeny kérdéseit kellene újraégetnie. A közszolgálati média reformja fontos, de a valódi kérdés ma már az, hogyan tud a közszolgálati tartalom érvényesülni a YouTube, a TikTok és a streaming szolgáltatások dominálta digitális környezetben.
A jövő szabályozási rendszere transzparens, kockázatkezelő és felhasználóközpontú kell legyen. Fel kell készülnie arra, hogy hatékonyan működjön együtt az Európai Bizottsággal és más tagállamok hatóságaival, de ugyanakkor képes legyen a magyar felhasználók érdekeiért határozottan kiállni a globális techóriásokkal szemben is.
Harminc évnyi mozaikszerű, sokszor ütköző és lassú szabályozás után itt az idő, hogy Magyarország felzárkózzon a digitális kor kihívásaihoz. A 2026-os választások utáni parlamenti ciklus erre ad egyedülálló lehetőséget. Az a kérdés, hogy a jogalkotók végre a társadalom és a polgárok érdekeit helyezik-e a középpontba, és hoznak-e létre egy modern, EU-konform és valóban védelmet nyújtó digitális szabályozási keretet. A választás rajtuk áll.
